49 HU
A tűzhelylap olyan munkalapra helyezhető, amelynek hőálló
képessége 100°C, vastagsága pedig 25-45 mm. A munkalapból
kivágandó betét méretei a láthatók.2. ábrán
Ha szabad tér van a beépített tűzhelylap és az alatta lévő üreg között,
akkor szigetelőanyagból (fából vagy hasonló anyagból) készült
válaszfalat kell beilleszteni .(3. ábra)
Ha a tűzhelylapot mindkét oldalon szekrény mellé helyezzük, akkor a
tűzhelylap és a szekrény közötti távolságnak legalább 15 cm-nek
(lásd a 4. ábrát), míg a tűzhelylap és a hátsó fal közötti távolságnak
legalább -nek kell lennie. 70 mm
A tűzhelylap és más, fölötte lévő egységek vagy készülékek (például
szagelszívó) közötti távolságnak legalább 70 cm-nek kell lennie (4.
ábra).
A keringő levegő miatt a fiókban lévő fémtárgyak hőmérséklete
magasra megemelkedhet. Ezért javasolt egy köztes fapanel
használata.
Fontos! Az 1. ábra a tömítőanyag elhelyezésének módját mutatja
be.
A tűzhelylapot a mellékelt rögzítőkapcsokkal kell rögzíteni az egység
aljában lévő furatok felhasználásával.
Ha a 60 cm-es tűzhelylapot olyan sütő fölé helyezi, amely nem
rendelkezik ventilátoros hűtőrendszerrel, javasoljuk, hogy a
megfelelő levegőáramlás biztosítása érdekében alakítson ki
nyílásokat a bútorban. A nyílások mérete legalább 300 cm² legyen,
elhelyezésüket az mutatja be.5. ábra
Ha a 75 cm-es tűzhelylapot beépített sütő fölé helyezi, akkor a
sütőnek ventilátoros hűtésűnek kell lennie.
2. ELEKTROMOS BEKÖTÉS
(CSAK AZ EGYESÜL T KIRÁL YSÁGBAN)
Figyelmeztetés: A készüléket földelni kell.
A készüléket kizárólag háztartási célra tervezték. A hálózatra történő
csatlakoztatást szakképzett villanyszerelőnek kell elvégeznie a
telepítéssel kapcsolatos szabályok szigorú betartása mellett. A
készüléket csak megfelelő, előírt csatlakozási pontra szabad
csatlakoztatni, a 3-csapos 13 A-es dugó/aljzat nem felel meg.
Kétsarkú kapcsolót kell biztosítani, és az áramkört megfelelő
biztosító-védelemmel kell ellátni. Az egyes termékek
teljesítményigényével kapcsolatos további részletek a felhasználói
utasításban és a készülék géptörzslapján találhatók. Beépített
készülék esetén javasoljuk, hogy ha a meglévőnél hosszabb kábelt
szeretne, akkor megfelelő, hőálló típust használjon.
1.1. BEÉPÍTÉS
1.2. ALKALMAS HEL YSZÍN
"A készüléket az érvényes szabályoknak megfelelően kell telepíteni, és
csak jól szellőztetett helyiségekben szabad használni. A készülék
telepítése vagy használata előtt olvassa el az utasításokat."
A gáztűzhely hőt és nedvességet hoz létre a telepítés helyszínén. Ezért
megfelelő szellőztetést kell biztosítani a természetes
szellőzőcsatornák nyitva tartásával vagy kivezető csővel ellátott
szagelszívó felszerelésével. A készülék intenzív és hosszabb ideig
történő használata erőteljesebb szellőztetést igényelhet: nyissa ki az
ablakot vagy növelje az elektromos ventilátor sebességét (ha van).
Ha szagelszívó nem telepíthető, akkor elektromos ventilátort kell
felszerelni a külső falra vagy az ablakra, ha vannak szellőzőcsatornák a
helyszínen.
Az elektromos ventilátornak óránként 3-5 alkalommal kell teljes
levegőcserét végeznie a konyhában. A telepítőnek be kell tartania a
vonatkozó országos előírásokat.
1. UT ASÍTÁSOK A TELEPÍTŐ SZÁMÁRA
A HÁZT ARTÁSI KÉSZÜLÉKEK TELEPÍTÉSE BONYOLUL T MŰVELET LEHET , AMEL YNEK HEL YTELEN EL VÉGZÉSE KOMOL Y AN
VESZÉL YEZTETHETI A FOGY ASZTÓK BIZT ONSÁGÁT . EZÉRT FONTOS AZ, HOGY EZT A FELADA TOT SZAKKÉPZETT SZEMÉL Y
VÁLLALJA, AKI A MUNKÁT A HA TÁL YOS MŰSZAKI ELŐÍRÁSOKNAK MEGFELELŐEN HA EZT A T ANÁCSOT FIGYELMEN VÉGZI EL.
KÍVÜL HAGYJÁK ÉS A TELEPÍTÉST SZAKKÉPZETLEN SZEMÉL Y VÉGZI EL, A GYÁRTÓ SEMMIL YEN FELELŐSSÉGET SEM VÁLLAL A
TERMÉK MŰSZAKI MEGHIBÁSODÁSÁÉRT , FÜGGETLENÜL A TTÓL, HOGY AZ OKOZ-E ANY AGI KÁROKA T V AGY SZEMÉL YI
SÉRÜLÉSEKET .
A vezetékeket az alábbiak szerint kell a hálózatra csatlakoztatni:
CSA TLAKOZT A TÁS A CSOMÓPONTRA
Zöld-sárga vezeték Földvezeték
Kék vezeték Nullavezeték
Barna vezeték Feszültség alatti vezeték
Megjegyzés: Nem javasoljuk földzárlati készülékek használatát a
csomópontokra telepített elektromos tűzhelyekkel, mert ún.
„terheléskioldás” következhet be. Ismételten emlékeztetjük, hogy a
készüléket megfelelően földelni kell; a gyártó elhárít minden
felelősséget a hibás elektromos telepítésből származó
eseményekkel kapcsolatban.
FESZÜL TSÉG ALA TTI
FÖLDELŐ
NULLA
L
N
Hálózati kábel
Barna vezeték
Zöld-sárga vezeték
Kék vezeték
HÁLÓZA TI
CSA TLAKOZÁS
2.1. ELEKTROMOS BEKÖTÉS
Ellenőrizze a készülék külső részén elhelyezett géptörzslapon lévő
adatokat, hogy a hálózati és bemeneti feszültség megfelelő-e. A
csatlakoztatás előtt ellenőrizze a földelő rendszert. Az előírásoknak
megfelelően a készüléket földelni kell. Ennek az előírásnak a be nem
tartása esetén a gyártó nem vállal felelősséget a személyi
sérülésekért és az anyagi károkért. Ha a csatlakozódugó még nincs
felszerelve, akkor a géptörzslapon jelzett terhelésnek megfelelő
dugót használjon. A földelőkábel színe sárga-zöld. A
csatlakozódugónak mindig hozzáférhetőnek kell lennie.
A tűzhelylap elektromos hálózatra történő közvetlen csatlakoztatása
esetén megszakítót kell beépíteni.
Ha a hálózati kábel sérült, az esetleges veszélyek elkerülése
érdekében cseréjét szakképzett szerelőnek kell elvégeznie.
A (zöld/sárga színű) földvezetéknek legalább 10 mm-rel
hosszabbnak kell lennie a feszültség alatti vezetéknél és a
nullavezetéknél.
A tűzhelylap felvett teljesítményéhez viszonyítva a kábelnek
megfelelő méretűnek kell lennie.
Ellenőrizze a teljesítménnyel kapcsolatos adatokat a géptörzslapon,
és ügyeljen arra, hogy a hálózati kábel 3x0.75 mm² H05 V2V2-F
típusú legyen.
A kikapcsolást szolgáló eszközt a huzalozási szabályoknak
megfelelően a fix vezetékbe kell beépíteni.
A készülék táphálózatra történõ közvetlen csatlakoztatásához a
rögzített huzalozásba beépített eszköz szükséges, amely az összes
pólusnál olyan érintkezõ-elkülönítéssel rendelkezik, amely a
huzalozási szabályoknak megfelelõen teljes megszakítást biztosít III.
kategóriájú túlfeszültség esetén.
2.2. GÁZBEKÖTÉS
Az alábbi utasítások szakképzett szerelők részére készültek,
amelyeket az érvényes országos előírásokkal együtt kell betartani.
(Csak az Egyesült Királyságban: a törvény értelmében a
gázbekötést/üzembe helyezést úgynevezett “Gas Safe”
szerelőnek kell elvégeznie)
A munkálatok megkezdése előtt ki kell kapcsolni az elektromos
ellátást.
A tűzhelylap géptörzslapja tartalmazza a felhasználható gáztípust. A
gázhálózatra vagy a gázpalackra történő csatlakoztatást annak
ellenőrzése után kell elvégezni, hogy a készülék a hálózati gáz
típusához van-e beszabályozva. Ha a készülék nincs megfelelően
beszabályozva, akkor olvassa el a gázbeállítás módosításával
kapcsolatos utasításokat a következő bekezdésben.
Folyékony (palackos) gáz esetében használjon a vonatkozó
országos szabályoknak megfelelő nyomásszabályozókat.
Csak olyan csöveket, alátéteket vagy tömítéseket használjon,
amelyek megfelelnek a vonatkozó országos előírásoknak.
Egyes típusok esetében kúpos csatlakozót szállítunk a
berendezésekhez azokban az országokban, amelyekben az ilyen
típusú csatlakozó használata kötelező; a 8. ábrán mutatjuk be,
hogyan ismerhetők fel a különböző típusú csatlakozók (CY =
hengeres, CO = kúpos). n esetben a csatlakozó hengeres Minde
részét kell a tűzhelylaphoz csatlakoztatni.